Haltestű gyermekmúmia – Egy japán legenda nyomában

Wakayama megyében, a Kouya hegy lábánál horrorba illő relikviát rejt egy cseréptetős épület. A Szaikó-dzsi buddhista templom kezelte épületben évszázados kis koporsójában hófehér vásznon gyerekfejű, haltestű múmia „alussza örök álmát”. A legenda szerint a furcsa lényt 1400 évvel ezelőtt a shiga megyei Gamo folyóból fogták ki a halászok. Feje, karjai és törzse emberszabású, deréktól azonban a teste halként folytatódik, lábak helyett farokuszonyban végződik. A holttest nem alvó pózban nyugszik, inkább úgy tűnik, mintha heves mozgásban dermedt volna meg örökre. Arca kiáltásba torzul. Szemei kidülledtek az iszonyattól, ordításra nyitott szájából kikandikálnak…

Read More

A Holdistennő és a vadász

Valamikor régen, egy leáldozott kor emlékében élt egy vadász. Ez a vadász különösen kedvelte a ritka madarakat, s főleg effélékre vadászott. Zsákmányai között már voltak fürjek, pintyek, fácánok, pávák, paradicsommadarak, és minden egyéb furcsaság. Egyik nap kiment a közeli erdőbe vadászni, hátha elejt egy újabb ritka példányt. Felszerelte magát elég mérgezett nyíllal, de a biztonság kedvéért oldalára kötötte a kardját is. Besétált a vadon sűrűjébe, de miközben baktatott előre, valami ezüstös csillogásra lett figyelmes egy fa ágán. A férfi közelebbről is megnézte a ragyogást, de mikor meglátta, mit fénylik ezüstszínben,…

Read More

Aokigahara – Japán misztikus öngyilkosok erdeje

Aokigahara.  A fák tengere.  A Fudzsi Hegy tövében terül el az 35 km²-es erdő, ami számos turistalátványossággal rendelkezik, mint például sziklás, jeges barlangokkal. De mégsem ezek a gyönyörűségek tették legendássá, hanem a rossz híre. Ugyanis Aokigahara másik, sötétebb neve az, hogy „az öngyilkosok erdeje”. A varázslatos, túlvilágszerű zöld világ. Sűrű növényzet, baljós csend. A misztikus erdő annyira magával ragadta az emberek fantáziáját – sajnos a tényekre alapozva – hogy még Hollywoodot is megihlették és tavaly került a mozikba a The Forest c. horror filmet, ami itt a híres Aokigahara, az öngyilkosok erdejében…

Read More

Zas Lóránt: A felkelő Nap

  (Rolandnak) A felkelő Nap sem határos a bolygóinktól túli világgal. Hogy vízeséses vagy kalászos? Találgatjuk. Van, aki számmal bizonyítja, hogy lehetetlen feltételezni is, hogy ember lakna az ismeretlen tájon. Esténként kinézek ablakomból: a megszokott űr-járgányt látom, és tudom, hogy messze, távol valami feldereng. Az óceánom. Nem ittam, enni is csak gyéren. A megrémítő halál a télen mást vezényelt, azt, hogy éljek. Most figyelek. Nézem az égen ugráló valamiket. Fényben suhannak. Sugárkeréken. Te is tudod. Én hiszem: balga, aki az éveit másnak adta, és szívta magába a mérget. Tudomány, papi…

Read More

Január második hétfője (idén január 9.): Seijin-no hi (成人の日): A felnőtté válás napja

Január második hétfője a legfontosabb nap a japán fiatalok számára. Ezen a napon ünneplik nagykorúságukat azok, akik az elmúlt év április 2 és az idei év április 1 között töltik be a huszadik életévüket. (Így tulajdonképpen nem minden ünnepelt töltötte be a huszadik életévét, akadnak 19 évesek is.) A hagyomány az ősi időkben gyökerezik, és a mai napig nagy jelentőséggel bír, hiszen ez a nap a választóvonal. Innentől számít az ünnepelt felnőttnek; szavazhat, cigarettát és alkoholt vásárolhat. Valamint jogosulttá válik a felnőtteknek fenntartott szórakozóhelyekre bemenni. Ezzel együtt természetesen a felelőssége…

Read More

Mini műholdhordozó japán módra

Japán kifejleszti a világ legkisebb műholdhordozó rakétáját. Március végén kerül fellövésre. Japánban, a „miniatürizálás országában”, számtalan tárgynak és készüléknek van kicsinyített változata. Miért lenne ez alól kivétel a mesterséges hold, és annak hordozórakétája? A japán űrügynökség bejelentette, hogy kifejlesztették a világ legkisebb űrrakétáját, amivel március végén műholdat küldenek a világűrbe. A tervek szerint a 9 méter hosszú, 50 centiméter átmérőjű, 2,6 tonna súlyú rakétát március végén a Kyúsú szigeten lévő Uchinoura űrközpontból indítják útjára. A szerkezet a Tokió Egyetem szakemberei által kifejlesztett, mindössze 3 kg súlyú és 10x10x35 cm méretű…

Read More

Fodor Ákos: Haikuk

Poetica A történők elszomorítanak. Az öröm otthona: a Pillanat. Minden történet vége: pusztulás. A Villanó Fény: örök. – Semmi más. Globálfolklór képmesék Figyelmeztetés közmondás módra A félelem veszélyt terem! Axióma Mestertől soha olyant nem tanulhatsz, mint a Tanítványtól. Tudósítás a terepről Bibó Istvánnak Én már félek a demokráciától is: látom működni. Szellemi bátorság „Esküdni mernék rá, hogy valószínű az, hogy lehetséges!” N. N. Finoman Faragott Bunkó 2 igazság hommage à Vonnegut jr. Nem lehet mindenre gondolni. * Gondolni mindenre lehet. Nyilatkozat Nem vagyok beteg, csak öreg: Egészséges Gyógyíthatatlan. Tettem, mit…

Read More

Chisa és a felnőtté válás ünnepe ( Seijin no Hi)

Seijin no Hi csoportkép Chisa a barátnőjével, Minorival együtt lépett ki a toronyház főbejáratán, ahol laktak. Minori a szomszéd lakásban élt. Párszor találkoztak a liftben. Váltottak pár kedves szót egymással néha. Végül rájöttek, hogyha úgyis mindig egy időpontban akarnak a boltba indulni, akkor miért ne mehetnének együtt? Pár hétre rá már minden titkukat megosztották egymással. Kazuki után Minori volt az első, aki megtudta, hogy Chisa gyermekeket vár. Minorinak van egy húsz éves lánya, Hideki. A nő egyidős Chisa-val, de ő már húsz évesen szült. Nekik egyből összejött a gyermekáldás, a…

Read More

Nanakusa-no sekku (七草の節句): A hét fű ünnepe

A Hét Fű fesztivál vagy Nanakusza no szekku (七草の節句) egy régóta fennálló japán szokás: január 7-én hétféle fűvel ízesített rizses zabkását esznek. A nanakusza hét, fogyasztásra alkalmas tavaszi gyógynövény összefoglaló neve; a növények általában a következők: japán petrezselyem (せり, szeri pásztortáska (なずな nazuna) gyopár (母子草, hahakogusza) tyúkhár (蘩蔞, hakobe) bojtorjánsaláta (小鬼田平子, koonitabirako) fehér retek (蕪, kabu) jégcsapretek (大根, daikon) A összetevőket tekintve előfordulhatnak eltérések, megesik, hogy egyiket-másikat helyi gyógynövénnyel helyettesítik. Január 7-én reggel, vagy az azt megelőző éjszaka elhelyezik a füveket, a rizsgombócot és egy fából készült mozsártörőt egy vágódeszkán.…

Read More