Összes hír

A japán téli utcai ételek hangulata

Január elején Japán utcáin különleges téli ételek illata terjeng: édes sült édesburgonya, gőzölgő manju és forró amazake. Ezek az ételek a tél legkedveltebb finomságai. A sült édesburgonya – a „yaki-imo” – mozgó árusoknál kapható, akik jellegzetesénekszóval hirdetik portékájukat. A frissen sült burgonya kívül ropogós, belül krémesen édes. A manju gőzölt tésztagombóc, amelyet vörösbabkrémmel töltenek meg, és télen különösen népszerű. A forró amazake enyhén édes, erjesztett rizsital, amelyet gyakran szentélyeknél kínálnak a látogatóknak. A japán téli utcai ételek egyszerre nosztalgikusak és melengetők, és a hideg hónapok egyik legszebb hangulatát adják. Inter…

Read More

A japán „hatsumōde” utóhangja

Január első napjaiban Japán-szerte lezajlik a hatsumōde, az év első szentélylátogatása. Január 5-re a nagy tömegek eloszlanak, és a szentélyek csendesebb, bensőségesebb hangulatot árasztanak. A japánok többsége január 1–3. között keresi fel a helyi sintó szentélyt vagy buddhista templomot, hogy szerencsét kérjen az új évre. Január 5-re a látogatók száma már csökken, így sokan ekkor mennek el, hogy nyugodtabb körülmények között húzzanak omikujit (szerencsejóslatot), vagy megvásárolják az újévi védelmi amuletteket. A szentélyekben ilyenkor még mindig érezhető az ünnepi hangulat: a díszítések, a fenyőágakból készült kadomatsu és a szent kötelek mind…

Read More

Japán újévi hagyományai

Japánban az újév – az „oshōgatsu” – az év legfontosabb ünnepe. A családok együtt töltik az első napot, hagyományos ételeket fogyasztanak, és megteremtik a következő év lelki alapjait. Január 1-jén a japánok otthon maradnak, és különleges újévi ételeket esznek: az „osechi ryōri” lakkozott dobozokban tálalt fogásokból áll, amelyek mindegyike szerencsét, hosszú életet vagy jólétet jelképez. A mochi-rizstortából készült leves, az „ozōni”, szintén elmaradhatatlan. A televíziókban hagyományos újévi műsorok futnak, a gyerekek pedig pénzajándékot kapnak – ezt „otoshidamának” nevezik. Sok család január 1-jén vagy 2-án látogat el a szentélybe, hogy megköszönje…

Read More

Ómiszoka (大晦日), szilveszter napja

A szilveszter a második legfontosabb ünnep Japánban. Este 11 óra körül összegyűlik a család, és együtt esznek toshikoshi sobát vagy toshikoshi udont. A hosszú tészta jelképezi az óévből való átmenetet az új évbe. Éjfélkor pedig együtt elmennek egy szentélybe imádkozni. A buddhista szentélyekben ilyenkor 108-szor kongatják meg a harangot. A vallás szerint ugyanis az emberben 108 bűnös vágy található. A kongatással azonban megszabadulunk ezektől a vágyaktól, és tisztán léphetünk az új esztendőbe. Inter Japán Magazin

Read More

Hatalmas tömegek szilveszter éjszakáján

 Szilveszter estéjén egyes vallási intézményekben hering módján préselődtek az odacsoportosult ünneplők. Japánban régi hagyománya van az óév búcsúztatásának és az újév köszöntésének. Az ünneplők éjfél előtt tömegesen felkeresik a kedvenc szentélyüket, templomukat, ahol harangszó kíséretében számolják vissza az év utolsó másodperceit, és tapssal köszöntik az újév kezdetét. Ennek egyes szervezők ennek eleget tettek, például a legjelentősebb vallási intézmény, a Meidzsi-szentény bezárta a kapuit az év utolsó éjszakájára. Ám Tokióban, a Kandában lévő Mjodzsin-szentélyben hatalmas tömeg gyűlhetett össze. Az emberek nemhogy a kötelező távolságot nem tudták tartani, de valósággal hering módjára…

Read More

Japán konyha – Datemaki

    A datemaki (伊達巻) újévi édes ízű japán „tekert omlett”. A tamagoyakihoz hasontó annyi különbséggel, hogy fehér halsüteményt (hanpen, はんぺん) is tesznek bele. A hanpen darált japán yamgyökérből és préselt alaszkai pollock halból (surimi) áll Hozzávalók: – 110 g hanpen halsütemény – 4 nagy tojás – 2 ek mirin – 1 ek sake – 1 ek cukor – 1 tk méz – fél tk szójaszósz   Elkészítés 1. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. 2. Egy kb. 20 x 20 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. 3. A hanpen halsüteményt kis, kb.…

Read More