Kétezerben Óitában felkerestem otthonában kamikaze barátomat, Kawano Kiichi pilóta őrmestert. Egésznapos megbeszélésünk végén Kawano felajánlotta, hogy autóval átvisz a szomszédos Bepuba, és bemutat Muranaka Kazuo pilóta zászlósnak, aki részt vett Pearl Harbor bombázásában. Örömmel fogadtam az ajánlatát, és nem is sejtettem, milyen hatalmas szerencse fog érni.
Kawano igen nagy tisztelettel viselkedett a barátja iránt. Szenpai-nak titulálta, ami szó szerint „öreget” jelent, amit mi inkább „bátyámnak” mondanánk.
Exkluzív riport a Pearl Harbort megtámadó vadászpilótával
A tora japánul tigris, háromszor mondva pedig a jelszó, amely 1941. december 8.-án elindította Pearl Harbor bombázását, s ezzel Japán hadba lépését Amerika ellen. A hatvanas évek bestsellere lett az eseményeket felelevenítő Tora-tora-tora című könyv, 1970-ben pedig nagy sikert aratott megfilmesítése. Mindkettő megemlékezik Muranaka vadászpilótáról: „Fucsita kapitány egyfolytában a felderítőgépek rádiójelentését hallgatta. A többi gépen szálló pilóta is a honolului adót figyelte. A Hiryú repülőgépanyahajó elsőosztályú vadászpilótája, Muranaka Kazuo őrmester élete végéig felejthetetlen adást hallgatott. Egy kedves kislányhang Az aranyos kiscsikót énekelte japánul. Másfél óra múlva mi lesz a sorsa ezeknek a kedves gyerekeknek – gondolta, és nem volt képes tovább hallgatni, elcsavarta a rádió gombját.”
Szinte magam is kételkedem, hogy az események után közel hatvan évvel (a riport 2000-ben készült – a Szerk.) kjúsú szigeti házában együtt teázok a legendás vadászpilótával, aki a történelemnek nem tanúja – formálója volt! A szikár kis ember hetven év körülinek látszik, de a mosolya örökifjú és csibészes, mintha ma is a botkormányt szorítva törne át a zárótűzön, próba-szerencse, lesz, ami lesz! Nem érzékeli, hogy felesége körülöttünk serénykedik, s a teríték félóránként változik (zöld tea, jegeskávé, zselé, édesbab sütemény) csak mesél, mesél, mesél…
Muranaka Kazuo pilóta zászlós, Doma-Mikó István a szerző, Kawano Kiichi pilóta őrmester
– Volt-e előjele a háborúnak?
– A lakosság érezte, hogy a két ország addig baráti kapcsolatai befagytak, de háborúra nem számított. Pearl Harbor bombázása perceiben a japán mozik az amerikai Elfújta a szélt vetítették Gary Cooper főszerelésével.
– Ön részt vett Pearl Harbor bombázásában, a háború kirobbantásában. Hogyan tudná feleleveníteni azt?
– Támadó egységünk 1941. november 26.-án reggel 6 órakor indult Japán legészakibb támaszpontjáról, Saekiwanról, hat repülőgép anyahajón. Titkos parancsunk a cél koordinátái helyett csak egy hosszúsági fokot adott meg, s ebből arra következtettem, hogy Hawaiiba tartunk. December 8.-án hajnalra mintegy száz kilométerre a partjaitól megálltunk. Nyilvánvalóan támadásra készültünk.
23 éves voltam, fiatal, erős, tettrekész. Zeroszen egyszemélyes vadászgépem a legmodernebb: 1100 lóerős, maximális sebessége 565 kilométer/óra. Teli tankkal 2375 kilométert repült. Rendkívüli gyors irányváltoztatásra tervezték.
6 óra öt perckor kaptuk meg a felszállási parancsot. A támadásban 350 gépünk vett részt (78 vadászgép, 129 kétszemélyes bombázó, 143 harmincszemélyes nehézbombázó), és besegített 5 tengeralattjárónk is.
Zero-szen, a japán haditengerészet vadászgépe
Huszonhat rajjal támadtunk. Én – tizedmagammal – az első rajban emelkedtem a levegőbe a Hirjú repülőgép anyahajóról, és az elsők között érkeztem Pearl Harbor fölé. A hajnali levegőben tisztán kivehettük a várost. Csendesnek és meseszerűnek hatott. A messze alattam szálló bombázók miniatűr szárnyai csillogtak, mintha aranyport szórnánk az alvó városra. Aztán hirtelen megtört a varázs, és a légelhárító ütegek elkezdtek köpködni ránk, igaz, nem sok kárt tettek bennünk. Mi, bombázóinkat védve felettük köröztünk, azok pedig „megszórták” a kikötőt. Égtünk a türelmetlenségtől, de az amerikai vadászgépekre hiába vártunk. Aztán egyikünk zuhanóba kapcsolt, mi pedig huss! – egyként utána, rá a reptéren parkoló gépekre. Elhúztunk felettük, és istenesen megsoroztuk őket. Géppuskatüzünktől negyven vadász kapott lángra és sorban robbantak, csak az óriásgépeket lőttük hiába. Valószínűleg javítás miatt leszerelték róluk a tartályokat.
Pearl Harbor a japán bombázás perceiben
Az amerikai haditengerészet 6 óra 53 perckor adta le az első segélykérő táviratot, amikor már javában állt a bál! A robbanások, légvédelmi ütegek és a sorozatlövések dobhártyát repesztettek. Szerencsénkre mi abból nem sokat hallottunk saját felpörgetett motorjaink bőgésétől. Lent az egyre szélesedő tűztengerből sűrű fekete füst szállt fel. A legénységi laktanya lakói észrevették, hogy velük nem sokat törődünk, és egyre szemtelenebbül lőttek bennünket. Vadászgépeinken öt üzemanyagtank van, a szárnyakon kettő-kettő, és a törzs alatt egy kisebb. Nálam az utóbbit átlőtték, de csodával határos módon nem robbantam fel, csak a pilótakabin padlójára folyt az üzemanyag, valósággal tocsogtam benne! Csatlakoztam az üresen visszatérő bombázóinkhoz, még mielőtt robbannék. Egy búcsúpillantás a Gyöngy-öbölre, és csodálkozva láttam, hogy a tűzvész közepén érintetlenül áll az amerikaiak három óriástartálya. Mintha direkt megkíméltük volna! Pedig ha az a többszáz tonna üzemanyag akkor felrobban…!
Süllyed az Arizona csatahajó
– Váratlanul érte-e a támadás az amerikaiakat?
– A légelhárításuk annál gyorsabban reagált! A háború után kiderült, hogy megfejtették vezérkarunk távirati kódját, és vártak bennünket. A modernebb repülőgép anyahajóikat az éj leple alatt kifuttatták, az otthagyott hadianyagot és legénységet pedig feláldozták, nehogy gyanút fogjunk.
Muranaka vadászpilóta: …így repültünk…
– Hogyan vélekedett a daihon-ei a történtekről?
– Vezérkarunk teljes győzelemnek tartotta. Az ellenség 450 gépet vesztett lent, és tizennégyet a levegőben, mi összesen huszonkilencet. Mégis úgy éreztem, hogy előre iszunk a medve bőrére. Amerika nagy ország.
– A vezérkar bölcsen elhallgatta, hogy az amerikaiak foglyot is ejtettek. Szakamaki zászlós kétszemélyes mini-tengeralattjárójával belegabalyodott a halászhálókba. Térjünk vissza. Kérem, mesélje el, hogyan folytatódott katonai pályafutása?
Szakamaki zászlós idős korában egy háborús mini tengeralattjáróval
A háborúban nagy fordulatot jelentett a midwayi csatavesztésünk 1942. június 17.-én. Táviratkódunk ismeretében az amerikaiak csapdába csalták a japán flottát. Az amerikai gépek megtámadták a Hirjút is, repülőgép anyahajónkat. Az elsők között emelkedtem a levegőbe, és társaimmal azonnal vadászgépek zárótüzébe kerültem. A légtér dugig volt a hajók körül, hat szemmel se mérhettük volna fel másodpercenként, ki repül mögöttünk, mellettünk, felettünk. Légi harcban gyakran kialakulnak küzdőpárok, de itt szinte mindenki tüzelt mindenkire. Három amerikai gépet szitává lőttem. A harmadik lelövése után az én gépemet is találat érte, és sebesülten kényszerleszállást hajtottam végre. Látja, azóta is szinte béna a lábam. A csatát elveszettük, de a Hirjút, megmentettük. Ezt követően elkeseredett harcokban egyenként elveszítettük szerzett területeinket. Gyógyulásom után a csendes-óceáni légi csatákban harcoltam Salamon-szigetek, Új-Guinea, Guam, Borneó, Jáva és Port Darwin felett. Aztán Szingapúrba kerültem oktatópilótának, majd előléptettek zászlóssá, és Nagaszakiba, az ómurai légitámaszpontra vezényeltek. Ott az Oita feletti légiharcok résztvevőjeként értem meg a háború végét, de előtte ’45. július 24-én még egy amerikai gépet lelőttem.
– Vadászrepülőknél a „rangot” a lelőtt gépek száma adja. Ön hol állt a sorban?
– 9 ellenséges gépet szedtem le, ebből hat lelövését visszaigazolták.
– Mikortól sejtette, hogy Japán elveszti a háborút?
– A midway-i csatavesztés után Ónisi altengernagy megalapította a Kamikaze öngyilkos alakulatot. Attól kezdve csak a becsületért harcoltunk, hogy ne kelljen feltétel nélkül kapitulálnunk. Mi, japánok az ilyesmihez nem szoktunk hozzá… 1945. augusztus 9-én az epicentrumtól 30 kilométerre végignéztem a Nagaszakira ledobott atombomba robbanását. Tudtam, hogy mindennek vége, a kapitulációhoz semmi feltételt nem szabhatunk…
Az atombomba bombafelhője Nagaszakiban
– Hogyan alakult sorsa a háború után?
A légierőnél helyezkedtem el, egészen a nyugdíjig. Hajh, az idő nem áll meg! 82. évemben járok, hajh, a fiatalság…!
Arcán kisimulnak a ráncok, újra megjelenik a csibészes mosoly, mint ha ma is 23 éves lenne…
Itt lényegében véget is ért volna a megbeszélés. Indulni készültem, de Kawano visszatartott.
– Szenpai! Kérlek, beszélj a Kamikazek Titkos Társaságáról is – biztatta bajtársát. Muranaka döbbenten felkapta a fejét, és szörnyű zavarba jött. Először úgy tett, mintha fel sem fogná, miről van szó, majd mikor ez nem vezetett eredményre, hevesen tiltakozott. Ám Kawano addig-addig győzködte, míg kedvetlenül és akadozva ugyan, de belekezdett a furcsa történetbe. Abba, amiről még jól értesült japánok sem tudhattak. Én pedig, a szerencsés külföldi, olyan hétpecsétes titok birtokába kerültem, amelyről még japán történészek is hiába álmodtak.
A felbecsülhetetlen értékű riportot méltatlannak tartottam közönséges újságcikkben közreadni, ezért sorsára várt teljes 24 évig. Végül a márciusban megjelent Kamikazek – A Busidó fiai c. könyvemben adtam közre.
A szolnoki RepTár Múzeum Kft.-nál megrendelhető könyvemben így szól a vonatkozó fejezet egy részlete:
„A hárobúvesztés másnapján parancsnokunk, Genda Minoru pilóta ezredes feloszlatta az egységünket. Egyben khirdette, hogy csoportos öngyilkossághoz vár résztvevőket. Huszonhárman jelentünk meg a legénységi gyakorlóteremben. Halálra szántságunk jelképeként homlokunkra kötöttük a hacsimakit, a napkoronggal és jelmondattal díszített szárnyas homlokpántot. A padllón ülve hallgattuk Genda szónoklatát arról, hogy elveszítettük a háborút, a becsületünket ért szégyent csakis saját vérünkkel moshatjuk le.
Szoborként ültünk, mint huszonhárom feszült, acélos tekintetű, halálra szánt szamuráj. Az ezredes intésére nekiláttunk a csoportos öngyilkosság előkészítésének. Bár soha nem gyakoroltuk, mozdulataink mégis pontosak voltak. Borotvaéles késeink pengéjére tiszta ív papirost tekertük. A szeppuku (harakiri) szertartásán az ekképpen előkészített pengével kell felmetszeni saját a hasfalunkat, összevagdalni a beleinket. A haláltusánknak társunk vet véget a pisztolyából leadott tarkólövéssel. A szamurájok korában a segéd karddal csapta le a haldokló fejét. Ennek modernebb változata, a tarkólövés, a második világháborúban terjedt el. Párokra szakadoztunk, és megállapodtunk a sorrendben. Egy éles késsel megvágtuk hüvelykujjunkat, vérünket egy pohár szakéba csöpögtettük, s azt elosztottuk az utolsó koccintáshoz. Genda magasra emelte a poharát, és megdöbbentő köszöntőt mondott…”
Az ezredes így tette próbára leghűségesebb kamikaze pilótáit. Belőlük alapította meg a császári vérvonal megvédésére felesküdött Kamikazek Titkos Társaságát. A társaság észrevétlenül és leleplezetlenül tevékenykedett a háborút követő teljes 36 éven át. Amíg az ezredes fel nem oszlatta…
Epilógus:
Muranaka Kazuo zászlós élete utolsó két évében fizikailag legyengült, már az évente megrendezett pilóta-veterántalálkozón sem jelent meg. 2006-ban, életének 87 évében végleg elszenderült.
Doma-Mikó István
Tokió
Inter Japán Magazin
