Végzetes harapás (kisregény) – 20. rész

(folytatás) *** – Anyám! – állt meg Airi a konyhaszekrény pultjánál, kezében egy halkéssel, és a hűtőszekrényből kivett hallal, miközben az idősebb asszony az asztalnál elmélyülten könyökölt egy vaskos, régi könyv mellett, melyből sejtelmes zöldes fény szűrődött ki, mintha a betűket hátulról világítaná, akár egy telefon, vagy televízió monoton fénye. – Airi? – nézett fel leányára Kokoro asszony, hangjával éreztetve, hogy leánya nem éppen a legmegfelelőbb pillanatban szólt. – Yumiko panaszkodik rád! – Nem lehetne ezt később, leányom? – dobta le Kokoro asszony az olvasószemüvegét fásultan a két patinás rézkarikával…

Read More

A verseny, és megjelenési formái

Dr. Fülöp Márta pszichológus (PhD), a Magyar Tudományos Akadémia Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének főmunkatársa, tudományos tanácsadója és az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára illetve számos tudományos cím birtokosa nem régen több interjút adott fő kutatási tevékenységévéről, a versenyről. Fotó: Szabó Gábor/Origo A versenyt mint önmagát kutatja illetve az ezzel kapcsolatos oktatási tevékenysége során a japán gazdasági életben jelenlévő versenyt pozitív, követendő példaként állítja minden gazdasági szereplő (egyének és szervezetek) elé. A különböző kultúrákban jelenlévő versenyformákat fejti ki pl. „A versengés kulturális összehasonlító vizsgálata (Japán, USA, Kína, Nagy-Brittania, Kanada, Honkgong)”…

Read More

Bombák robbantak Ucunomijában. Egy halott, három sebesült…

Két robbanás történt Ucunomiya városban. Egy személy meghalt, hárman megsebesültek. Leszerelt katona lehet az öngyilkos robbantó. Majdnem egy időben két bomba robbant a japán fővárostól északra, 99 km-re fekvő Ucunomiya városban. A egyik robbanás parkban zajló rendezvényen okozott riadalmat és károkat. Egy személy teste – valószínűleg a robbantóé – szénné égett, hárman pedig megsebesültek. A robbanásban okozta tűz martalékává vált három személyautó is. A robbantást – előkerült búcsúlevele szerint – valószínűleg egy 74 éves leszerelt katona hajtotta végre. Tettének oka azonban nem derült ki. A nyomozó szervek foglalkoznak a történtek…

Read More

Japánban közel 66 ezer a százévesek száma!

Japánban már 65.692 százéves él. Tavaly óta 4.124-gyel nőtt a számuk. A matuzsálemek 87,6 % -a idős nő. A legidősebb nő a kagoshima megyei Kikai-ban élő Tajima Nabi. A 116 éves idős hölgy 1900. augusztusában született. A legidősebb japán férfi pedig a Tokióban élő 112 éves Yoshida Masamitsu, aki 1904. májusában látta meg a napvilágot. A száz évet elértek számát először 1963-ban gyűjtötték ki. Ekkor még csak 153 személyt találtak. Számuk 1998-ban lépte át először a 10.000-ret, 2012-ben az 50.000-ret, 2015-ben pedig a 60.000-ret. Japánban fokozott gondot okoz a társadalom…

Read More

Erős földrengés Nyugat-Japánban

6,6-os erősségű földrengés rázta meg a Tokiótól nyugatra fekvő Tottori megyét. Ma délután 2 óra 7 perckor a Richter-skála szerinti 6,6 erősségű földrengés rázta meg a japán fővárostól 500 km-rel nyugatra fekvő Tottori megyét. A rengések epicentruma 10 km mélyégben volt. A hírek szerint sok épület összeomlott, vagy megrongálódott, de emberéletben nem esett kár. A sérültek számáról egyelőre nem kaptunk jelentést. A helyi illetékesek közölték, hogy több területen időszakosan szünetel az áramszolgáltatás, és leállították a gyorsvasút közlekedést. Szökőár riasztásra nem volt szükség. A rengés a helyi nukleáris erőművek üzemében nem…

Read More

Pszichológiai momentumok

A japán-amerikai kapcsolatokról beszélgetett Pelényi az amerikai külügyminisztérium kelet-ázsiai osztályának vezetőjével, Stanley K. Hornbeckkel. A beszélgetésre Hirota japán külügyminiszter 1936. január 20-i beszédét követően került sor, amelyben a japán politikus körvonalazta a japán külpolitika céljait. Pelényi megkérdezte Hornbecktől, hogy Hirota beszéde nem a japán militarista köröknek szólt-e, mire az amerikai diplomata kijelentette, hogy a japán nép 95 %-a militarista, és az amerikai közvélemény legalább tisztán lát és nem ringatja magát illúziókba Japánt illetően. Pelényi szóba hozta a Fülöp-szigeteki amerikai támaszpont, Corregidor megerősítését is, amellyel kapcsolatban Hornbeck kijelentette, hogy a Kongresszus…

Read More

Kim Dzsong Un – Az utolsó vörös herceg ?

Észak-Korea új vezetőjét, Kim Dzsong Un-t bemutató dokumentumfilm. Kim Dzsong Un apja halála óta Észak-Korea teljhatalmú vezetője, a Koreai Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára és Központi Katonai Bizottságának elnöke. A korábbi észak-koreai vezető kedvence eleinte Kim Dzsongnam, az idősebb fia volt, ám kegyvesztett lett, amikor 2001-ben rövid japán fogságba esett, mert hamis útlevéllel lépett az országba. Testvére, Kim DzsongcsholKim Jong-chol pedig azért nem lehetett az ország vezetője, mert apja túl nőiesnek tartotta.

Read More

Tokió női kormányzója hadat üzen a túlórának

Koike Yuriko főpolgármester utasítására este nyolckor villanyoltás lesz a fővárosi kormányhivatalokban. A japán hivatali dolgozók túlhajszoltak. Nem csak a vezetőik várják el tőlük a – legtöbbször ingyenes – túlórázást, de egy téves erkölcsi felfogás szerint erény az éjszakai munka. Szentül hiszik, hogy minél tovább dolgozik a hivatalnok, annál jobb munkaerő. Kialakult egy könyörtelen versengés, hogy ki marad tovább bent a munkahelyen. Sokan az utolsó metrójáratig maradnak, vagy azon is túl, hajnalig. A folyamatos pihenés-megvonás persze megbosszulja magát, az állandóan kimerült dolgozónak valóban túlóráznia kell, hogy elvégezze a nyolc órányira tervezett…

Read More

Végzetes harapás (kisregény) – 19. rész

(folytatás) … – Nem tudom, kincsem! Nagyon furcsán viselkedsz mostanában! – Furcsán? – nézett anyjára könnytől csillogó, fájdalmas tekintettel a kislány. – Miért mondasz ilyent? – Mert nagyanyád szerint dühkitöréseid vannak! Kitéped a hajad, tele van az egész tested karmolásokkal, meg foltokkal! – De én nem… – rázta tagadóan a fejét. – De! Sajnos igen! – fogta meg óvatosan a lány törékeny bokáját, és felhúzta a koszos hálóinget. – Nézd! Mindenütt! Zúzódások, hegek! – Akkor vigyél orvoshoz! – Tudod jól, hogy nem vihetlek! Nagyanyád a mi gyógyítónk! Megharagudna rád is,…

Read More