Átkozott mosónő (1. rész)

– Anyám, kérek enni! Éhes vagyok! – állt a hat esztendős kisfiú édesanyja elé a konyhában, ártatlan tekintettel. – Nem lehet, gyermekem! – felelte az asszony szigorúan. – Ha ma megesszük az ételt, nem marad holnapra. – Akkor vegyél! – Hogyisne! A verejtékkel összekuporgatott pénzből? Mit képzelsz te magadról? Tudod, hogy mennyit gürcölök azért a pénzért? Tíz, tizenkét órát dolgozok az uraságnál! Vakarom a koszt az edényeiről! Mosom a szennyesét az egész családnak! Tízen laknak abban a hatalmas házban! Kétnaponta takarítanom is kell! Aztán hazaérek, és itthon folytatom! Hajnaltól estig…

Read More

Író-újságíró pályázat – Zubor Erika: A Fuji hangja

Egy filmet nézett, mely a sámánbeavatásokról szólt. A sámánszertartás szinte mindenütt ugyanolyan. Egy nagyon magas hegyet kell megmászni, szinte lehetetlen idő alatt, vagy koplalni kell napokig. Erika elmosolyodott. Hiszen előtte is egy nagy hegy állt. Délután egyik ismerőséhez volt hivatalos. Judit testnevelő tanárként dolgozott az iskolában. ¬ Hallottam, hogy készülsz Japánba! ¬ Igen, január elején kaptam egy lehetőséget, hogy a Goi Békeszervezet keretein belül megtanulhatok egy módszertant, és ha sikeresen elvégzem a vizsgákat, akkor tanítója lehetek e szervezetnek. Ők úgy hívják a végzetteket, hogy Nana Maru, ami annyit jelent hetven.…

Read More

Tréfás szerzetek

– Valaki a bolondját járatja velem! – tért be a vadász bosszúsan a favágó telepesek otthonául alapított erdő széli városka családias hangulatú bisztrójába, amit a megfáradt munkásemberek maguk közt egyszerűen csak izakaja néven emlegettek. – Mi történt? – faggatta a japán kocsmáros és a pult mentén ücsörgő törzsvendégek az európai vendégvadászt, aki nemrég érkezett a városkába. – Mesélj! Gyere, igyál egy sört! A vendégem vagy erre! – Akkor adj mellé egy sócsút, vagy szakét is! – csillant fel a szeme. – Még mit nem? – horkant fel a pult mögött…

Read More

Író-újságíró pályázat – Dézsi Fruzsina: Különös éjszaka

– Elegem van ebből az egészből! Haza akarok menni!- kiáltotta Liza, és dühösen becsapta maga mögött az ajtót. Zsörtölődve lerogyott az ágyra, arcát a kezébe temette. Hát sosem lesz már vége? Mikor akarják elfogadni, hogy ő nem illik ide? Nem szerette ezt az új helyet, mely annyira más volt, mint a szép, otthonosan zsivajgó Budapest. Tottori maga volt a pokol, kilométereket kellett kutyagolnia az óriási homokban, miközben megfulladt a portól, hogy végre új társaságra találjon. Talán, ha Tokióban lennének, abban a csodaszínes forgatagban, minden más lenne. De nem, édesapának nem…

Read More