Kategória: Kultúra

Irígy ember Jamagáta, más ezüstjét, bárki kincsét réznek látta. Kuporgatta, félrerakta pénzecs­kéjét, széltől óvta, nagyritkán ha kinyitotta erszénykéjét. Újév napja, háládatok nagy hónapja derengőben, télvíz idő engedőben. Zivataros orkán helyett lenge szellők lengedeztek. Újesztendő, langyos idő kiragyogtán, oltártüzek bálványszerte kigyulladtán, virág nyílik szíven, lelken, rügyet fakaszt embereken. Földi lakók szemén, száján, meg nem szűnő mosolygásán, derű színes áradatja, szeretetnek szíves szava. Se adós, se hitelező, csakis kedves ajándékot adó, vevő. Se bosszúnak, se haragnak, nincsen helye se bánatnak, se rosszlelkű indulatnak. Fukar ember Jamagáta, ajándékát ember fia rég nem látta.…

Özvegy sorban élt az anyja, egy öröme egyetlenke kis magzatja. Adta fickó indulatos, kérő szóra szertelen mód akaratos. Szót nem fogad anyókának, nyomát üti gond és bánat. Vásár útját járta anyja s amint benéz apró boltba, játékosba, Sárkány rázza veres fejét, papi­rosból lábát, kezét. Két tűzszeme mintha égne s keresztbe áll ferdén néző tekintése. Tudakolja Sárkány árát, megvásárol vásárfiát, viszi haza lurkójának, rosszalkodó magzatjának. Kap a fickó a vásáron, bálványszemű rőt Sárkányon, megereszti hosszan nyúló fonálkáját, jobbra-balra himbáltatja kezét, lábát, tűzderekát. Ám a Sárkány tűzszín arca sehogyse száll fel magasra,…

Járja, búvja bonc az erdőt, tanít, oktat járó-kelő Buddha-hívőt, jámbor szóra, emberségre, irgal­mazó, szívjavító szeretetre. Fa odvában szűk lakása, szószólásban jámbor lelke megnyugvása. Hegyek útján, esthomályos mély erdőben, jár a vadász vadra lesben; kedveteltig vadászgat el, vadra nyíllal nyilazgat el. Napkeltétől napnyugtáig, néhanapján virradtáig. Ballag a bonc hegyek, völgyek akadékán, sziklaszálak szakadékán, ki barlangból, be bar­lang­ba, völgykatlanból szűk szorosba. S amint lesel tekervényes utak mentén, ül egy vadász földre süppedt vén fa tönkjén; erős vállán íj-nyilával, nyíllal átlőtt zsákmányával. Bonc ott terem vadász mellett, akár egy nagy bűnös mellett, szemet…

Valamikor, réges-régen élt három jó barát. Az egyik vásári mutatványos volt, a másik fogorvos, a harmadik meg kóborló hegyi szerzetes. Rá se hederítettek a világra, csak ráérősen kódorogtak hol erre, hol arra. Folyton úton voltak, együtt vándoroltak, de annyi pénzt azért mindenütt megkerestek, hogy az aznapi betevő falatjuk meglegyen. Egyszer éppen egy hegyen kaptattak fölfelé, s már jól benne jártak az erdő sűrűjében, amikor isten tudja, hogyan, de letévedtek az útról. – Sebaj! Majd csak kilyukadunk valahol! Menjünk! Még a nap is magasan járt, sietős dolguk sem volt, ballagtak hát…