Összes hír
Emberként reagál Geminoid F robot ?
Az 1 méter 70 centi magas robot képes mozgatni a szemét, reagál a szemkontaktusra és felismeri a testbeszédet. Ezenkívül tud mosolyogni, mozgatni tudja a szemöldökét és a száját. Ráadásul képes lemásolni az emberi arckifejezéseket. A bőre gumiból van, és arra tervezték, hogy úgy viselkedjen, mint egy hús-vér ember. A női arcú robot még járni nem tud, kerekesszékkel lehet mozgatni, de ami késik, nem múlik! A Geminoid F jelenleg 108 600 dollárba (mintegy 25 millió forintba) kerül. A Szajonara című japán filmben Leona néven már szerepelt, és Fukada Kodzsi…
Read MoreMeggyalázták a japán-magyar barátság váci szimbólumát
Meggyalázták a japán-magyar barátság váci szimbólumát A barátság és a városok közötti kapcsolatok szimbólumaként 2010. nyarán Vác testvérvárosai fákat ültettek a révhez közel található Testvérvárosi parkban. A rongálás és vandalizmus egészen eddig a hétig elkerülte a facsemetéket – még a kemény tél viszontagságait is átvészelték, és már rügyezni kezdtek. Valakinek – ki tudja miért – útban volt a japán testvérvárosából Yurihonjo-ból tavaly városunkban járt delegáció által ültetett fa, mert az illető a hét elején elfűrészelte a fa törzsét. „Profi munka” volt: az alábbi képen is látható, hogy nem egy „egyszerű”…
Read MoreMérget evett három kis bonc (Tréfás mese)
Bonc apóka imádkozik templomában, nem zavarják áhitatos nyugalmában. Torkos öreg volt apóka s hogyha akadt valamelyes jó falatka, dehogy jutott, dehogy adott más fiának, se bálványnak, se barátnak. Boncnövendék három legény, csak úgy tengtek, csak úgy lengtek nagyszűkecskén; ha volt mit, hát eddegéltek, sovány konyhán, rizsen, teán éldegéltek. Ül Bonc apó bálványtele cellájában, áhítatos mormogásos imádságban; néző szeme tekintete merevedik, rá egy polcra szegeződik. Odalentről vigyáz rája, odafentről fénylik, ragyog csuporkája, tetéstele gyümölcsízzel, ínycsiklandó csemegével. Felsandítgat fel a polcra, félszem vigyáz három boncra; gyanú fészkel szent szívében, nem hisz három…
Read MoreSzéles Tamás és Széchenyi 1/2
Japánságtudat – magyarságtudat Amikor végleg Japánba költöztem, elváláskor megboldogult apám egy vékony kötetet nyomott a kezembe: „Ez a Széchenyi fáklyavilága. Őrizd, és tanulj a legnagyobb magyartól!” Ennek negyvenegy éve, s ez a könyv, azóta is a legféltettebb kincsem. A napokban értesültem, hogy a Soproni Petőfi Színház évadnyitóján műsorára tűzi Németh László Széchenyi című történelmi drámáját, s a címszerepet Széles Tamás színész alakítja. A művészt személyesen ugyan nem ismertem, de régóta nagy tisztelője vagyok. Az utóbbi években, ha „megszomjaztam” a szép magyar szóra – ami gyakran megesett, hisz Tokióban élek –,…
Read MoreÉvtizedekkel vízbe dobása után ért partot Hawaiin egy japán palackposta
Japán középiskolások dobták a tengerbe 37 éve azt a vizespalackot, amely 6 ezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra idén nyáron – írta The Guardian online kiadása. A Csiba prefektúrában lévő Csosi középiskola természettudományi klubjának diákjai 1984-ben dobták a vízbe a vizespalackot az óceáni áramlatokat vizsgáló projektjük részeként – idézte a brit Guardian a japán Mainicsi újság riportját. A gimnazisták 750 palackot vetettek az óceánba a Tokióhoz közeli Mijakedzsima szigeten 1984 és 1985 között. Utoljára 2002-ben találtak egyet a délnyugati Kagosima prefektúrához tartozó Kikaidzsima szigeten. Idén júniusban a kilencéves Abbie Graham a hawaii Paradise…
Read MoreKözel 140 év után visszatért az ellopott ainu-koponya
Egy német tudományos intézet hivatalosan visszaszolgáltatott egy közel 140 éve ellopott ainu-koponyát Japánnak. Japán második legnagyobb szigetén, az északi Hokkaidón több, mint 1300 éve él az ainu nép. A japán parlament csak az elmúlt években, pontosabban 2008-ban ismerte el az ainukat őslakos népnek. A német Georg Schleisinger 1879-ben Hokkaidó egyik temetőjéből titokban Németországba vitt egy Ainu koponyát. A lelet közel 140 esztendeig a berlini Antropológiai, Etnológiai és Őstörténeti Társaság raktárában pihent. A napokban a társaság elnöke, Alexander Paschos „jó szándékú gesztusként” a berlini japán nagykövetségen visszaadta azt az…
Read MoreDoma-Mikó István: Magyarságtudat – japánságtudat 1. rész
Tanulságos beszélgetés Dr. Maróth Miklós professzorral Erkölcs, hazaszeretet, oktatás Mi, magyarok, kreatívabbak vagyunk más népeknél. Van egy szinte velünk született értékmérőnk, amit szükség esetén „bekapcsolunk”, és ez átsegít hogy átsegítsen a döntéseken. Más népek fiai ennek hiányában betanulnak megoldásokat, ám ezek a váratlan helyzetekben nemigen működnek, így tehetetlenné válnak. Mi a feladatainkhoz magyar aspektusból közelítünk, ezért sikeresebben elemzünk és találunk a megoldásra. Az elhunyt polihisztor, Varga Csaba szerint ezen erényeink magyarázata nyelvünk felépítésében keresendő. A magyar ész című tanulmánya választ ad arra, hogy más népekhez képest miért van nekünk több…
Read MoreRendkívűli MEGHÍVÓ /RerTár Szolnoki Repülőmúzeum EXTRÉM PROGRAMJA
Kamikazek – A Busidó fiai Szeretettel hívjuk az érdeklődőket a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum harmadik könyvének kiadása alkalmából szervezett könyvbemutatóra, valamint egy különleges időszaki kiállítás megnyitójára. Doma-Mikó István: Kamikazek – A Busidó fiai Időpont: 2024. április 20. 11:00 óra Moderátor: Bajnai Zsolt A szerző, Doma-Mikó István, író, királyi udvari festőművész, főiskolai tanár és kamikaze-kutató. 50 éve él Japánban, riportokat készített és barátságokat kötött életben maradt kamikaze pilótákkal. Az olvasmányos regényben, egy öreg kamikaze visszaemlékezésein keresztül megismerhetjük, kik voltak azok a 17-26 éves élni vágyó japán fiatalok, akikben a hazaszeretet legyőzte az…
Read MoreÉszak-Japán hegyes vidékén Akita tartományában legálisan lőhető, ehető a fekete medve.
Észak-Japán hegyes vidékén Akita tartományában legálisan lőhető a fekete medve. A térségben egyébként medvekonzervet és instant medvecurryt is lehet kapni. A húszezres lakosságú Szemboku kisváros vasútállomásán tavaly novemberben a Soba Goro nevű helyi étterem üzembe helyezett egy olyan automatát, ami a vadászok zsákmányát, tehát a friss medvehúst árul. Az étterem felvette a fogásai közé medvehúst, az automata pedig reklám az utasoknak. Egy negyedkilós medvehús-csomag durván 5800 forint, ami egyaránt tartalmaz száraz és zsírosabb-szaftosabb-kötőszövetes húsrészeket. Az ország két legnagyobb szigetén becslések szerint durván tízezer példány élhet. Jellemzően növényekkel, bogyókkal táplálkoznak…
Read More