(folytatás)
…
– Nem tudom, kincsem! Nagyon furcsán viselkedsz mostanában!
– Furcsán? – nézett anyjára könnytől csillogó, fájdalmas tekintettel a kislány. – Miért mondasz ilyent?
– Mert nagyanyád szerint dühkitöréseid vannak! Kitéped a hajad, tele van az egész tested karmolásokkal, meg foltokkal!
– De én nem… – rázta tagadóan a fejét.
– De! Sajnos igen! – fogta meg óvatosan a lány törékeny bokáját, és felhúzta a koszos hálóinget. – Nézd! Mindenütt! Zúzódások, hegek!
– Akkor vigyél orvoshoz!
– Tudod jól, hogy nem vihetlek! Nagyanyád a mi gyógyítónk! Megharagudna rád is, rám is, ha nem tőle kérnénk segítséget! Tudod, milyen makacs?
– Tudom, anyám! – temette falfehér arcát anyja melleibe. – De nante nem ápol engem! Nem kezeli a sebeimet!
– Nem? – nézett leányára csodálkozva Airi, felemelve a kislány fejét, hogy láthassa fekete szemeit. – Pedig ő mindig azt mondja nekem, hogy gondoskodik rólad! Valaki hazudik! Te hazudsz, vagy nante? Áruld el nekem!
– Anyám! – pislogott könnyeivel küszködve Yumiko, és balra-jobbra rázta a fejét. – Én nem hazudok! Sosem! Hidd el nekem, kérlek!
– Szóval, azt akarod nekem mondani, hogy az én anyám hazudik? – rivallt a lányra egyszerre ingerültté válva, hogy Yumiko megremegett anyja hirtelen hangulatváltozásától. – Nagy butaságot csináltál azzal, hogy megrágalmaztad anyámat!
– De… – hebegett Yumiko, várva, hogy Airi ezúttal milyen büntetést szab ki.
– Nincs de! – lökte el magától egyetlen lányát a feldühített anya. – Mikor tanulod már meg, hogy ha hazudozol, azzal saját magadnak ártasz?
– Nem hazudok! – kuporodott a terrorban élő kislány a kőlépcső és a fal közrefogta sarokba, és heves zokogásba kezdett.
– Ma éjjel ott fogsz aludni a sarokban! Takaró és párna nélkül! Ne merészelj betakarózni! Le fogok jönni éjszaka, és ellenőrizni fogom! – adta utasításba Airi, és a lépcső tetejére érve lekapcsolta a lépcsőt megvilágító gyenge fényű lámpát.
– Anyám! – zokogott a kislány, és hunyorogva nézte az ajtó túlsó feléről az ajtónyíláson átszűrődő meleg fényben az eltávozó asszony sziluettjét.
– Tíz perc múlva nem akarom hallani a nyöszörgésed! – hallatszott Airi szigorú hangja a magasból.
Yumiko felhúzott térdekkel, hálóingét a talpa alá szorítva vacogott, és lábaira eresztette ébenfekete haját, hogy legalább az melegítse.
– Apám! – súgta szinte magában, szipogása közepette Yumiko, és lassan, apját szólítgatva elaludt, fejét a lépcsőnek döntve. – Apám! Apám, hallasz? Hallod a hangom? …
(folytatása következik)
Admin
Inter Japán Magazin
